Lamit már régóta ismerem, és ő is azok közeött az ismerősök között van, aki rég próbálgatja szárnyát at irodalom világában, és őszintén mondom, van tehetsége. A soron következő történet is az ő tollából származik., és egy pályázatra készült, de nem lett dobogós, így kötött ki nálam. Kellemes novellácska egy gyáva humanoidról és egy póruljárt kalandozóról. Kellemes olvasgatást.

Egy vándor haladt, a kietlen poros földúton, füllesztő meleg volt, nem csoda hisz Ahlron havában járt. Lassan lépdelt köpenye állapotából ítélve sok mindent megélt. A következő pillanatban, azonban összeesett. Maradék erejével a hátára fordult és az eget kémlelte.
- Hát így végzem? Egy elhagyatott úton, éhen halva? – keserűen felnevetett. – Ha belegondolok, mennyi étel van még, amit nem kóstoltam meg. A mocsári vadkanpecsenye, harmat sütemény. – annyira belemerült a különböző ételek elképzelésébe, hogy nem vette észre az erdőből felbukkanó alakot.
A megjelenő férfi egy nagydarab izmos hópárduc és ember keveréke volt. Egész testét szürkésfehér bunda borította. Jég kék színű szemével, rögtön a földön heverő alakot fürkészte.
- Végre egy halott, akitől talán szerezhetek némi pénzt. – gondolta magában az emberállat.
Óvatosan közelítette meg a képzeletében elkalandozott vándort, aki nem mozdult és túl lassan vette a levegőt ahhoz, hogy ezt egyből észrevegye a férfi. Lehajolt, hogy átkutathassa. Ám ekkor, a halottnak vélt alak hirtelen megmozdult, hogy egy képzeletbeli süteményt elkapjon. A hópárduc ijedtében hatalmasat ugrott, így hátrébb kerülve a fekvőtől. Azonban hirtelen jött félelme gyorsan elszállt. Az ugrása visszazökkentette a vándort a valóságba, ekképpen végre észrevette az emberállatot.
- Bocsánat! Megijesztettelek? - kérdezte az utazó.
- A szívbajt hoztad rám! Mégis miért tetteted magad halottnak, egy ilyen félre esőt út közepén?
- Én nem tettettem magam halottnak, csak már napok óta nem ettem és elfáradtam. – válaszolta a vándor és lassan felkelt a földről, kissé jobban érezte magát. – És te?
- Mit én?
- Mit keres egy magadfajta harcos egy ilyen kihalt helyen?
- Ó, én nem vagyok harcos. – legyintett a hópárduc.
- Ne viccelj ilyen termettel? Lefogadom, hogy egy lovat is meg tudsz emelni!
A hópárduc igen magas volt, széles vállai izmos testalkata. Fekete ruhája, bőr mell- és alkarvédői voltak. Harcias megjelenését fokozta a hátán lévő irdatlan kétkezes csatabárd is.
- Nem tagadhatom, hogy erős vagyok. – válaszolta az emberállat, miközben a bicepszét méregette. – Csak az a baj, hogy gyáva vagyok.
- Hogyan? – kérdezte hitetlenkedve a vándor.
- Jól halottad, elég egy apró zaj. – magyarázta a férfi, mikor megreccsent egy faág mögötte. – Mi volt ez? – pördült meg hirtelen ijedtében, minden szőrszála az égnek meredt, füleit pedig lesunyta.
- Ahogy így kémlelte az erdőt egy mókust látott elszaladni.
- Csak egy rágcsáló – legyintett - látod? Ilyen könnyen meg lehet ijeszteni.
- A vándor nevetésben tört ki. Az emberállat felsóhajtott.
- Nevess csak nyugodtan, már megszoktam.
- Bocs, csak annyira meglepő. – felelte a vándor, mikor abba hagyta a nevetést.
- Felejtsd el.
- Amúgy Arden vagyok. – mutatkozott be a vándor és a kezét nyújtotta a férfinak.
- Varik. – felette az emberállat és viszonozta kézfogást.
- Szóval mivel foglalkozol, ha nem harcos vagy?
- Tolvaj vagyok.
- Akkor most, ki fogsz rabolni?
- Nem, csak halottaktól lopok, emellett ha már napok óta nem ettél, akkor nem hinném, hogy van nálad bármi értékes.
- Jól gondolod. – mondta kissé szomorúan Arden.
- Gyere, innen nem messze táboroztam le. Meghívlak ebédre.
- Tényleg? – csillant fel a szeme Ardennek az étel gondolatára.
- Persze.
Varik tábora tényleg nem volt messze, nem beszélgettek, mert Arden elveszett az ételről szóló gondolataiban. Mikor odaértek Varik megkínálta az általa készített elemózsiával.
-Mm, ez a legfinomabb nyúlragu, amit valaha kóstoltam. – lelkendezett Arden, mikor neki láttak az ebédnek.
- Akkor nem sok nyúlragut kóstolhattál. – mosolyodott el Varik.
- Hogyan hálálhatnám meg ezt neked?
- Ugyan semmiség. Csak nem hagyhatlak éhen halni az úton?
- Hm, - gondolkodott el hangosan Arden. – Mi lenne, ha segítenék legyőzni a félelmedet?
- Kedves gondolat, de nem hiszem, hogy tudnál segíteni.
- Adj egy esélyt. Mitől félsz nagyon?
- Nos, van valami…

- / -

- Meggondoltam magam, ez rossz ötlet. – jelentette ki Varik, amikor egy kisebb folyó partjára értek, pár órával később.
- Ugyan már, nem lesz semmi baj. – bíztatta Arden. – Na, gyere kicsit közelebb. – kérlelte Varikot, miközben leguggolt a folyópart szélén.
- Nem, nekem jó itt.
- Ez csak egy kis víz, semmi félelmetes nincs benne. – mondta Arden és közben belenyúlt a folyó vizébe. – Látod? Mellesleg nagyon kellemes ilyen hőségben.
Arden biztató szavai apránként meggyőzték Varikot és közelebb merészkedett, pont olyan óvatossággal, mint egy macska. Lábujjhegyen, lassan nesztelenül lépdelt és fülelt a veszély jeleit keresve. Odaért Arden mellé, majd ő is leguggolt.
- Nincs itt semmi…- kezdte Arden, amikor egy nagyobb hal ugrott ki a vízből így lefröcskölve Varikot.
- Aki ettől megijedt és egy éles nyávogó kiállítás keretében hátrébb ugrott. Arden görcsös rángatózásba kezdett, így próbálta visszafojtani az előtörő nevetést.
- Látod? Nekem ez nem megy. – panaszkodott Varik.
- Egy pillanatra megijedtél a hirtelen változástól, ez még nem jelenti azt, hogy életed végéig félned kell a víztől. Mit érzel most?
- Természetesen… - megállt egy pillanatra, mert rádöbbent, hogy félelme elillant. – Nem félek, most még, itt messze a víztől.
- Nem ér meg egy próbát, hátha egyáltalán nem félsz a víztől?
- Varik végig mérte a fiút, fekete hajtincsei a szemébe lógtak, amitől még fiatalabbnak tűnt, szürke szemei, pedig kedvesen, némán bíztatták.
- Igazad van. – törődött bele Varik és visszasétált Arden mellé.
- Ez a beszéd! Győzd le a félelmed! – bíztatta Arden. – Először csak kézzel nyúlj bele.
- Varik óvatosan csak a mutató ujjával nyúlt a vízbe. Kissé fölborzolódott szőre, mert elsőre hidegnek hatott a víz.
- Na, még mindig olyan ijesztő? – érdeklődött, némi gúnnyal a hangjában Arden.
- Nem, inkább békés. – válaszolta Varik.
- Akkor jó, mert jön a következő lépés. – ezzel Arden egy hirtelen mozdulattal belökte Varikot a vízbe.
Az emberállat egy hatalmas csobbanással landolt a folyóban. Azonnal talpra szökkent, a víz csak a combjáig ért. Arden a hasát fogva kacagott, a csurom vizes letapadt bundájú, rémült tekintetű hópárduc látványától. Varik bosszúból egy hatalmasat csapott a vízbe, így lefröcskölte a nevető Ardent. Ez után már mindketten nevettek. Eltöltöttek még némi időt a folyóparton, majd tovább álltak. Este letáboroztak.

Mond, honnan van az a csatabárd? Azt is loptad? – érdeklődött Arden, mikor letelepedett a tábortűz mellé.

Nem, ez a családomé volt. – felelte Varik, miközben kezébe vette a kétkezes csatabárdot és elmerengett.

Mi történt velük?

Meghaltak. A kolóniánk ahol felnevelkedtem, gyakran bújtatta el a rabszolgasorból megszökött fajtársainkat. Ez pedig kitudódott. Az emberek lerohanták a falunkat, akik ellenálltak azokat megölték a többieket rabszolgává tették és a falut felégették. Én csupán gyáván elszaladtam. Tizennégy voltam, apám megtanított harcolni és én mégis elmenekültem. Sosem fogadtam, hogy bosszút állok, de ha bátrabb lennék, mindenképp igyekeznék segíteni másokon, hogy ilyen vagy hasonló többé ne fordulhasson elő.

Akkor tedd ezt!

Saját szemeddel láttad ma, képtelen vagyok rá.

Majd én segítek, hogy legyőzd a félelmeidet.

Tudod, ez nem megy olyan egyszerűen, mint belökni a vízbe.

Azonban nem is olyan nehéz, mint ahogyan azt gondolod. Elvégre te mondtad, hogy tudsz bánni azzal a fegyverrel, megjelenésre is harcosnak nézel ki, csak egy kis önbizalomra van szükséged. A motiváció már meg van, mindig akad valaki, akin segíteni lehet. Igazi hős lehetsz!

Álomvilágban élsz, kölyök.

Te meg úgy viselkedsz, mint egy megkeseredett vénember!

Varik felsóhajtott.

Késő van, aludjunk inkább. – kérte az emberállat és lefeküdt.

Rendben, majd holnap bebizonyítom, hogy lehetsz hős. – felelte Arden, majd ő is alváshoz helyezkedett.

Jó éjt.

Jó éjszakát.

 

 

Először is, pénzre lesz szükségünk. – magyarázta Arden, másnap útközben.

Á és mégis, hogy akarsz szerezni? – érdeklődött Varik gúnyos hangvételben.

Több ötletem is van rá.

Akkor had haljam!

Csatlakozhatnánk az Őrzőkhöz, ők jól megfizetik az elvégzett küldetéseket.

Hogyne, hogy a legveszedelmesebb szörny vacsorái legyünk? – Varikot, már a gondolattól is a hideg rázta, de viszonylag gyorsan megnyugodott.

Akkor beszedhetnénk némi vérdíjat, pár bűnöző után. Mondjuk ez sem jó, mert nincs elég jó felszerelésünk, márpedig arra kell a pénz.

Más ötlet?

Igen, nyerünk pár fogadást.

A fogadáshoz is pénz kell.

Nem ahhoz nem, amit kitaláltam.

Akkor mi kell hozzá?

Majd meglátod. – válaszolta Arden egy komisz mosoly keretében.

 

 

Késő délután elértek egy várost. Viszonylag átlagos település a legtöbb ház kőből épült és az emberek ruházata is az átlag életről árulkodott.

Rendben, nincs más dolgunk, mint keresni egy kocsmát. – jelentette ki Arden.

Miért? – kérdezte idegesen Varik, nem tetszett neki az ötlet.

Mert ott lesznek olyanok, akik könnyen mennek bele egy fogadásba.

Biztos vagy benne? – aggodalmaskodott Varik.

Persze!

 

El is értek egy dohos kocsmához. A padló deszkái egy-két helyen régi vérfoltokkal volt díszítve. A falakon különböző kitömött állatok, életlen erősen rögzített dísz fegyverek, pajzsok és címerek lógtak.

Először rendeljünk valamit. Ugye van nálad valamennyi pénz? – érdeklődött Arden, mikor helyet foglaltak a kocsmában.

Van pár akvamarinom, de nem italra tettem félre.

Az nagy kár. Csapos hozzon két sört!

Miután Arden rendelt, úgy nézet Varikra, mintha semmi rosszat nem tett volna, és teljesen ártatlan lenne. Variknak ez nem tetszett, de jobban el volt foglalva a körülöttük lévő fickókkal, akik szúrós szemmel méregették őket.

Hm, milyen szép fegyver. – dicsérte meg Varik csatabárdját egy kissé nyurga füstös képű alak, akinek a nyomában egy hatalmas férfi jött. – Mond csak mennyit ér? – érdeklődött az alak Ardentől.

Ó, nekem nem ér sokat, de aki ért hozzá, annak sokkal értékesebb. – felelte Arden.

Szóval mit érne meg neked?

Hé! Au! – Varik közbe akart szólni, de Arden sípcsonton rúgta.

Ne is törődj vele, azóta ilyen pimasz, hogy megkapta azt a fegyvert. – mondta nyugodtan Arden.

Akkor még inkább érdekedben kéne, álljon, hogy megszabadulj tőle.

Jól látod.

Azt már nem! – vágott közbe Varik. – Nem adom, az életem árán sem! – bár a csatabárd nagyon fontos volt Varik számára, elbizonytalanodott, mikor meglátta az emberek elszánt tekintetét, mérlegleve azt, hogy megölik és kirabolják. Azon már nem is tudod elgondolkodni, miért hiszik azt, hogy rabszolga.

Csak ez a félnótás ennyire ragaszkodik hozzá. – közölte lemondóan Arden.

Akkor mit szólnál egy fogadáshoz? – ajánlkozott a nyurga alak.

Kíváncsivá tettél. felelte Arden és közelebb hajolt a fickóhoz.

Mit szólsz egy próbához, Drom – mutatott a mögötte álló nagydarab fickóra – és a te szolgád között. Ha mi nyerünk, megkapjuk a csatabárdot.

Ha pedig mi, fizettek egy smaragdot. – közölte Arden.

Az alak mérlegelt egy pillanatig, egy smaragd kissé sok volt, de a csatabárd látványosan többet ért, így végül belement.

Ez a beszéd! Mit szólnál, ha Szkanderben mérnék össze az erejüket? – javasolta Arden.

Rendben.

Micsoda? – kérdezte Varik meglepetten.

Jól hallottad. Véd meg, ami a tiéd szolga. – felelte Arden.

Variknak elege volt, legszívesebben lelépett volna, de érezte, nem hagynák csak elsétálni. Nem volt más választása. Drom egy fejjel magasabb volt nála. Leültek egymással szembe, majd neki feszültek. Eleinte Drom bizonyult erősebbnek, de Varik érezve, annak súlyát, hogy elveszítheti az egyetlen tárgyat, ami a családja emlékét őrzi kétségbe esett és összeszedte minden erejét, így kínkeservesen, de sikerült győznie.

Úgy tűnik elszántabb volt, mint gondoltam. – felelte Arden és a nyurga alakot figyelte.

Amaz kényelmetlenül vett elő egy smaragdot lerakta az asztalra, majd távozott a nagydarab emberrel együtt.

Szép volt. – dicsérte meg Arden halkan Varikot.

Varik dühösnek tűnt, megragadta Ardent és a köpenyénél fogva kivitte a kocsma mögé.

Megőröltél? Elhiszem, hogy neked ez csak egy túlméretezett fegyver, de nekem egy emlék! – szidta le mérgesen Varik Ardent. – És mi az, hogy a rabszolgádnak állítasz be? – hajolt közelebb felemelt kézzel Ardenhez.

Hé! Nyugi, nem vesztetted el a csatabárdod, tudom milyen fontos neked, ezért kellet, hogy ez legyen a tét. Mert ezért minden erődet beleadva küzdesz. A rabszolga dologért bocsánatot kérek, de így voltunk hihetőek.

Hogy érted, hogy hihetőek?

Azt kell hinniük, hogy nyerhetnek, különben nem fogad senki. Ha úgy tűnik, hogy egy ilyen alaknak, mint én ilyen rabszolgája van, mint te, akkor elbízzák magukat. Így pedig könnyedén győzni fogsz.

Azt azért nem mondanám.

Jó akkor, meg kell küzdened a győzelemért, de nyerni fogsz. Na, mit mondasz? Visszamegyünk és bezsebelünk még pár ilyet? – kérdezte Arden és megvillantotta a smaragd érmét.

Legyen, már ha akar még fogadni valaki.

Visszamentek és döbbenetükre egy kisebb sor állt az asztaluknál, mindenki arra várt, hogy megküzdhessen Varikkal. Persze először be kellett mutatniuk, hogy megtudják-e fizetni a vereséget, így páran kénytelenek voltak kiállni vagy összedobni a pénzüket másokkal. Volt, amit könnyebben, volt, amit nehezebben, de Varik sorra győzött. Ettől felpezsdült az élet a kocsmában, még a csapos is megpróbált nyerni, ő azonban italban fizette meg a vereséget. Így a fiúk egyre jobb hangulatban folytatták a fogadásokat. Az ital elnyomta az óvatosságukat és már csak az számított, hogy az illető fizetni tudjon, az nem, hogy Varik biztosan le tudja győzni.

Én jövök. – mondta egy igen csinos nő. aki mellesleg kihívó öltözetet viselt. Meg mutatta az egy smaragdot, majd leült Varikkal szemben, előre dőlt, hogy többet mutasson dekoltázsából. Varik azt se tudta hol van, csak a nőt figyelte, aztán csattant a keze az asztalon. Arden épp a székével hintázott, mikor a nő bejelentette, hogy nyert.

Mi? – kérdezte döbbenten Arden, miközben hanyatt esett a székkel.

Varik csak tátott szájjal ült döbbenten, hol a kezét, hol a nőt nézte. A nőszemély felvette a csatabárdot és elindult kifelé.

V- Várj. – kiáltotta Arden, majd utána futott.

Mit akarsz? – kérdezte szigorúan a nő, mikor Arden beérte.

Figyelj, az a csatabárd nagyon fontos a barátomnak.

Valóban? A barátodnak?

Igen, szóval mit kérsz érte cserébe? – Arden figyelmen kívül hagyta a nő második kérdését.

Semmit, ha ilyen fontos volt neki, akkor miért tette föl tétnek?

Én rágattam bele. Sajnos más értékünk nem volt. Nézd, ne azért add vissza, mert itt kérlellek, hanem miatta. – mutatott be Arden a kocsma ablakán, Varikra. Így néz ki egy harcos a fegyvere nélkül, elesett és gyámoltalan.

A nő megsajnálta Varikot.

Rendben visszakapjátok, ha megszabadultok egy fickótól, aki nem hagy békén.

Megszabadulni? Úgy érted öljük meg? – kérdezte Arden, miközben nyelt egy nagyot.

Ahogy tetszik, csak érjétek el, hogy ne zaklasson tovább.

Hát jó. Ki ez a fickó, aki útban van neked?

Majd holnap megtudjátok. Legyetek a kocsma mögötti sikátorban napnyugtakor. Akkor majd a fegyvert is visszaadom, a barátodnak.

Arden figyelte, ahogyan elsétált a nő, majd visszatért Varikhoz, aki már teljesen lerészegedett.

 

Jó reggelt! – köszöntötte másnap Arden Varikot.

Az emberállat azonban nem válaszolt, csak vádlón nézte a fiút.

Na, ne nézz már így! Este visszakapod a csatabárdod. – magyarázta Arden.

Mégis hogyan kapnám vissza? Nem is emlékszem a nő arcára, aki elvitte.

Kaptunk egy feladatot, amiért a fegyvered lesz a fizetség.

Milyen feladatot? – kérdezte gyanakodva az emberállat.

Majd meglátod, de ha többet akarsz tudni, ahhoz fel kell kelned.

Varik kedvetlenül mászott ki az ágyból.

Ha csak este lesz feladatunk, akkor miért kell már most felkelnem?

Mert még van dolgunk. Tegnap szép kis összeg gyűlt össze, ideje, hogy jobb felszerelést szerezz be.

Varik új mellvértet, alkar- és lábszárvédőt, egy jobb bakancsot, új köpenyt és tőrt kapott. Arden magának egy tőrt, új köpenyt, egy íjat vett egy tegeznyi nyílvesszővel és új alkarvédőket. Varik új felszerelésében már harcosnak nézett volna ki, ha nem vág olyan csüggedt képet.

Ezen még javítanod kell. – jelentette ki Arden. – Először is húzd ki magad, majd legyen határozott a tekinteted. Nem! Ne lépj ilyen óvatosan.

Miután Arden segített, Varik már megjelenésre és kisugárzásra is harcosnak látszott.

 

Estére már az emberállat is összeszedte magát aggodalmaival együtt.

Mi van, ha nem jön el? Mit csinálunk, ha csapdába csal? – kérdezte az emberállat.

Eljön, biztos vagyok benne. Akkor, harcolunk. – válaszolta Arden nyugodtan.

A nő ott várta őket, mikor megérkeztek visszaadta Variknak a csatabárdot.

Köszönöm. – mondta az emberállat meghatottan, amitől szertefoszlott erőt sugárzó látszata.

Ne köszönd, a neheze még csak most jön. – mondta a nő és megejtett egy gúnyos mosolyt. – Gyertek!

Átmentek egy kereszteződésen, majd a sarkon balra fordultak és megálltak egy nagy épület előtt.

Itt vagyunk, bent legyetek éberek és rejtsétek el a fegyvereiteket. – magyarázta a nő.

Mindketten többé-kevésbé sikeresen a köpenyük alárejtették a fegyvereiket. Az épület kívülről talán egy fogadóra hasonlított a legjobban, belülről viszont egészen másnak hatott. A hátsó ajtón mentekbe, a nő váltott pár szót az őrrel, majd egy rubint csempészet a zsebébe, beengedte őket. Bent többféle parfüm illata keveredett, egyéb illatokkal és szagokkal. Lányok szolgáltak fel némi frissítőt. Több lefüggönyözött részre volt osztva és szinte minden sarokban állt egy szigorú tekintetű kidobó ember. Egy csinos lengén öltözött lány fogadta őket.

Az állás miatt jöttünk. – magyarázta a nő.

Milyen állás? – kérdezte Varik suttogva Ardentől.

Nem tudom.

Ugye nem itt akar harcba keveredni?

Őszintén? Szerintem de.

A lány jelezte, hogy kövessék. Felmentek a harmadik emeletre. Ott egy ajtó elé vezette őket a lány majd távozott. Az ajtón túl egy férfi várta őket, egy íróasztal mögött, itt is függönyökből állt a dekoráció. Négy testőr védte és két lány szórakoztatta. Mikor beléptek csettintett és a lányok távoztak egy oldalsó ajtón.

Á, Minerva! Hát mégis elfogadod az ajánlatom? – kérdezte a férfi, fekete szemei, akár egy rágcsálóé előre guvadtak, sötétbarna haja, pedig csillogott a zsírtól. – Ki ez a két alak?

A társaim, ők is csatlakozni szeretnének. – válaszolta Minerva.

Mi? – döbbentek le a fiúk.

Azonban a férfi nem törődött velük.

Nem vagy egyszerű eset, igaz? – nevetett a férfi. – Legyen, miközben megmutatod mire vagy képes, őket is leteszteljük.

Most arra gondol, amire gondolok? – érdeklődött Varik.

Azt hiszem. – felelte Arden kissé meglepetten.

A nő csábos léptekkel elindult a patkányszemű felé és megkerülte az asztalt.

Gyertek ti is közelebb. – intett az alak a fiúknak.

Arden és Varik lassan tétován jöttek közelebb. A nő előrehajolt megigazította a ruháját, hogy jobb látványban részesítse a férfit.

Én ezt nem nézem végig. – közölte Varik, ám ebben a pillanatban Minerva elvágta a fickó torkát.

A patkányszemű már csak hörögni tudott, mielőtt saját vérébe fulladt. A négy testőr kardot rántott, Arden is gyorsan reagált, egyedül Varik ált értetlenkedve.

Varik! Ne bambulj! – szólt rá Arden.

Ezután az emberállat is fegyvert rántott, igyekezet nem remegni a rátörő félelemtől. Az őrök felmérték az erőviszonyokat, majd támadtak. Arden lőtt elsőnek, de az őr készült a támadásra, így még éppen el tudott hajolni előle, majd kardjával lesújtott a fiúra. Arden védekezésre emelte a kezét és most nagyon örült új alkarvédőinek melyek felfogták a vágást. Közben Varik meglendítette a csatabárdját és az első rátámadó őrnek kettészelte a koponyáját, majd tovább fordulva a második támadó mellkasába csapva szétroncsolta azt. Minerva felugrott az asztalra, így elkerülve az ellenfele csapását, majd fejbe rúgta. A maradék egy őr, aki Ardennel harcolt, segítségért kiáltott, mielőtt Varik csapása eltávolította a bal karját a testétől. A csatazajra és az utolsó fickó torz üvöltésére az oldalsó ajtóból újabb három ellenfél bukkant elő. Minerva, úgy döntött itt az ideje lelépni, ezért egy kecses ugrással az ablaknál termett, majd eltűnt az éjszakában. Arden újra előkapta íját és lövésével felsértette a baloldali őr nyakát, aki így megtorpant. Varik előre lendült és csatabárdjával mélyén felvágta a jobboldali fickó hasát, ezzel arra kényszerítve az alakot, hogy kardja helyett a beleit fogja össze. A még sértetlen testőr kitért, és válaszcsapásával mély sebet ejtett az emberállat arcán. Varik átpördítette a csatbárdját, ezzel lemetszette a kezet, amely megsebezte. A férfi felüvöltött majd térdre esett és csak bambulta a csonkot, amiből ömlött a vér. Az utolsó őr hátrálni kezdett, de Arden ezúttal nem vétett célt. Nem pihenhettek, a többi emeletről kiáltozás és újabb léptek zaja hallatszott. Varik egy mozdulattal lerázta a vért fegyveréről és várta volna az újabb ellenfelet, ha Arden nem szól rá és tereli az ablak felé, hogy meglépjenek. Épp hogy kimásztak, futásnak eredtek, mert eddigre város őrök is megérkeztek a bordélyhoz.

Hú, ez durva volt. – mondta Arden, mikor már messze jártak a várostól.

Mondtam, hogy csapdába csal. – közölte Varik. – Még is miért mondta nekünk, hogy intézzük el a fickót, ha aztán ő végzett vele?

Ó, szerintem, azért mert mi csak elterelés voltunk.

Elterelés?

Igen, Minerva, vagyis a nő, mert ez tuti nem az igazi neve. Valószínűleg orgyilkos és kellett neki pár ember, aki eltereli az őrök figyelmét, amíg ő meglép, miután elvégzi a feladatát.

Pompás. Szerinted, nem fog utánunk jönni és minket is megölni?

Nem hinném, miért tenné?

Mert tudjuk, hogy mi ő?

Talán abban reménykedett, hogy meghalunk a bordélyban.

Talán.

A következő két nap nyugodtan telt az erdőben, szerencsére Arden értett a sebek gyógyításához, így nem fertőződött el Varik sérülése.

Na, mit szólsz, keresünk újabb kalandot? – érdeklődött Arden.

Van más választásom?

Hát lehetsz újra hullarabló, ha szeretnéd.

Varik nem felelt erre csak egy nagyot sóhajtott.

A harmadik naptól kezdve az erdő hangulata nyomasztóbbá vált. Majdnem teljes csend honolt benne, csak az a zaj volt, amit ők keltettek. A fák olyan sűrűn helyezkedtek el, hogy a nap sugarai csak halvány derengésként jutottak el hozzájuk. Emiatt az aj növényzet is kihalttá vált.

Biztos jó helyen járunk? – érdeklődött Varik aggódva.

Igen, ne aggódj nem csapnak be a megérzéseim. Errefelé lesz valami hozzánk illő feladat.

Következő nap letértek az útról, hogy vadászhassanak. Varik szúrós édeskés szagot érzett, amikor egy bokrot kerülve ki, belelépett egy hurok csapdába, ami fejjel lefelé a lábánál fogva felrántotta a levegőbe. Arden nem látta mi történt, csak a zaj irányába indult.

Szörny! – hallatszott egy kiáltás.

Elkaptuk! – kiabálta valaki más.

Elkaptuk a szörnyet! – lelkendezett egy harmadik.

Mire Arden odaért, addigra négy gyerek vette körül a fejjel lefelé lógó Varikot.

Te nem a szörny vagy. – állapította meg az egyetlen kislány a gyerekek közül, miközben Varikot nézte.

Mielőtt Varik válaszolhatott volna, Arden hangos nevetésben tört ki.

Jól látod, nem vagyok szörny. – felelte Varik, majd felhúzta magát, hogy kiszabaduljon.

Miféle szörnyre vadásztok? – érdeklődött Arden.

Nem tudjuk. – felelete a lány.

Akkor, hogyan akarjátok elkapni?

Csapdával. – válaszolta az egyik fiú.

Így nehéz lesz.

Mi legalább csinálunk valamit. – válaszolta a legidősebb fiú.

Hogy érted? Amúgy is miért akarjátok elkapni? Mit csinál?

Gyerekeket rabol el. – felelték kórusban.

És ti egy ilyen szörnye vadásztok? – kérdezte döbbenten Varik.

Igen! – válaszolták egyszerre.

Nem gondoljátok, hogy ez veszélyes? Inkább a felnőttekre kéne ezt hagynotok. – mondta Varik.

Ők nem tesznek semmit! – mérgelődött az egyik fiú.

Úgy van! – helyeseltek a többiek.

Ugyan már, miért ne csinálnának valamit? – hitetlenkedett Varik.

Mert csak az árva gyerekek tűntek el. – válaszolta a legidősebb.

Ettől még foglalkoznia kéne az embereknek vele.

Menjünk velük, majd a kapitányságon megkérdezzük. – javasolta Arden.

Segítettek? – kérdezte meglepetten a legidősebb fiú.

Igen. – válaszolták duóban.

A gyerekek körbeujjongták őket, majd együtt elindultak a városba. Útközben a legidősebb fiú bemutatta a csapatát.

Én Cloud vagyok. Ő – mutatott a nyúlánk fiúra. – Treon. Ő Leo – mutatott a fiúra, aki egy csúzlival játszott – és ő Celest a kishúgom.

Ezután Arden és Varik is bemutatkoztak. A városba csak késő délután értek be, ezért úgy döntöttek, majd holnap kérdezősködnek.

Na, merre laknak a szüleitek? – kérdezte Varik.

A gyerekek döbbenten néztek rá.

Nekünk nincsenek szüleink. – mondta Celest.

Akkor ti is az árvaházban laktok?

Mi elszöktünk onnan. – folytatta Cloud.

Miért? – érdeklődött Varik.

Mert onnan tűnnek el a gyerekek! – magyarázta Celest morcosan.

Tényleg. – morogta magának Varik.

És hol laktok? – kérdezte Arden.

Az titkos. – válaszolta Cloud.

Miért? – kíváncsiskodott Arden.

Mert, ha a felnőttek kiderítik, akkor visszakerülünk az árvaházba.

Hát vigyázzatok magatokra hazafelé. – mondta Varik.

A gyerekek távoztak, ők pedig megszálltak a fogadóban. Másnap Arden és Varik elmentek a városőrség kapitányával beszélni.

Miben segíthetek? – kérdezte az őrparancsnok.

Hallottunk az árvaházból eltűnt gyerekekről. – kezdte Arden.

Áh! Nincsenek semmilyen eltűnt gyerekek. Csak azok a suhancok állítják ezt, mert figyelemre vágynak. – mérgelődött a férfi.

Szóval nem hiányzik egy gyerek sem az árvaházból? – kérdezte Arden.

Persze, hogy eltűnt pár, mert megszöknek, de annál jobb.

Varik kérdezni akart még, de Arden beléfojtotta a szót.

Akkor elnézést a zavarásért. – felelte Arden és távoztak.

Miért nem hagytál kérdezni? – érdeklődött Varik, mikor kiértek.

Hallhattad, őket nem érdekli. A városnak csak teher egy éhes száj.

Furcsa, nálunk mindenkit ellátott a közösség. Bár talán túlzásba vitték.

Az emberek mások, jobb lesz, ha hozzá szoksz.

Most hová megyünk?

Az árvaházba.

Útközben melléjük szegődött Cloud.

Na, elzavart a parancsnok mi? – kérdezte tőlük a fiú.

Igen. – ismerte be kelletlenül Arden.

Most mihez kezdtek?

Megyünk és körbenézünk az árvaházban, hátha találunk valamit.

Én, kint megvárlak titeket.

Rendben.

 

Jó napot! – köszöntötte őket az árvaházat vezető hölgy. – Miben segíthetek?

Jó napot! Az eltü- kezdte Varik, de Arden rálépett a lábára, hogy elhallgatassa.

A párommal örökbe fogadni jöttünk. Beszélhetnénk esetleg a gyerekekkel? –érdeklődött Arden.

A nő meglepetésében csak bólintott és az emelet felé intett.

Megőrültél, hogy mondhattál ilyet? – borult ki Varik, miután ott hagyták a nőt.

Nyugi, kellett egy indok, hogy beszélhessünk a gyerekekkel.

Nem tudtál volna valami más ki fogást keresni?

Ő, nem?

Végre felértek a gyerekekhez.

Sziasztok. – köszöntötte őket Arden kedvesen.

Ti kik vagytok? – kérdezte az egyik fiú.

Én Arden vagyok, ő meg Varik. Azért jöttünk, hogy segítsünk.

Miben?

Hallottuk, hogy eltűntek közületek páran. Őket akarjuk megkeresni. Segítettek benne?

Igen! – helyeseltek a gyerekek.

Rendben. Mikor tűntek el a többiek?

Nem tudjuk, csak reggelre már nincsenek itt.

Nem látatok semmi szokatlant vagy furcsát?

Nem.

Semmit.

Nem látogatott meg valaki titeket?

Cloud.

Igen, Cloud!

Ő gyakran jön.

Arden és Varik összenéztek.

Mit szokott csinálni, amikor meglátogat titeket? – folytatta Arden a kérdezősködést.

Sok mindent.

Hoz édességet!

Igen!

Meg mesél!

Miket szokott mesélni?

Minden félét.

A kalandjairól.

Aha, értem. – felelte Arden, majd kiment.

Varik utána sietett.

Ez így értelmetlen, máshol kell nyomokat keresnünk. – mondta Arden.

Én még akarok kérdezni egy-két dolgot. – felelte Varik, akit nyugtalanított az illat, ami az erdő óta kísérte őket.

Rendben, kint megvárlak.

 

Sikerült nyomra bukkanni? – kérdezte Cloud Ardentől, mikor kilépett az árvaház kapuján.

Még nem. Viszont mesélték a gyerekek, hogy gyakran látogatod őket.

Igen, elvégre tudom, min mennek keresztül.

Nem láttál semmi szokatlant? Egy idegent távozni?

Egyszer, egy köpenyes alakot. Megpróbáltam követni, de eltűnt a csatornában.

Akkor ott is körbe kell néznünk.

Ekkor megérkezett Varik.

Beszélnünk kell. – mondta az emberállat Ardennek és félrevonta.

Miről akarsz beszélni?

Kiderült, hogy Cloud éjszaka is meglátogatta a gyerekeket és valakit magával is vitt.

Mindketten a fiú irányába fordultak, aki eddigre már felszívódott.

A fenébe. – morogta Arden.

 

Varik szaglására támaszkodva megpróbálták megkeresni Cloudot. El is jutottak egy régi színházig, bent azonban Celestet, Leot és Treont találták.

Hogy kerültök ide? – kérdezte meglepetten Treon.

Itt nem lehettek! – szólt rájuk Celest.

Cloudot keressük. Nem láttátok? – kérdezte Arden.

Azt mondta, hogy ne beszéljünk veletek.

Miért?

Azt nem mondta.

Meg kell találnunk, csak ő segíthet megtalálni az eltűnt gyerekeket. – magyarázta Arden. – Ti nem akartok segíteni rajtuk?

De!

Akkor áruljátok el, hol van.

Nem tudjuk.

Nincs kedvenc helye vagy másik búvóhelye?

Nincs.

Nem mesélte valami érdekes helyről, ahol járt?

Némi gondolkodás után felelt Celest.

Egyszer. Talált valami gyanús romot, amit egyedül nézett meg. Utána azt mondta nem szabad odamennünk.

Miért nem szabad?

Azt nem mondta. Csak azóta olyan más.

Hogy érted, hogy más?

Olyan furcsán viselkedik és az illata is megváltozott.

Milyen az illata? – kérdezte Varik.

Olyan szúrósan édes.

Ilyen illatot éreztem az erdőben, amikor jöttünk és utána a városban is több helyen. – magyarázta Varik Ardennek.

Ez alapján meg tudod találni? – kérdezte Arden.

Igen.

Akkor induljunk.

Veletek megyünk. – szóltak a gyerekek.

Nem lehet. – mondta Arden.

Miért? – kérdezte Celest.

Így tudtok szólni Cloudnak, ha mi esetleg elkerülnénk.

Rendben. – törődtek bele a gyerekek.

 

Hossza keresgélés után rábukkantak a romra. A sűrű fák miatt elég, nyomasztó volt a mohos kövekből készült pincére hasonlító lejárat. A bejárat egy nagy kétszárnyú kő ajtó, aminek csak az egyik fele volt nyitva.

Szerinted mi lehet odalent? – kérdezte Arden.

Nem tudom, de jobb lesz, ha vigyázunk.

Mikor beléptek néhány patkány szaladt el mellettük. Lent a félhomályban nem sok mindent láttak. A levegő nehéz volt és itt már Arden is érezte az a kellemetlen édes illatot. Meglepetésükre bent nagy tisztaság honolt. A hideg kő folyosón, amin haladtak. Végül egy nagyobb terembe értek. A terem messzibb végében állványra hasonlító tárgyak álltak és volt rajtuk valami.

Mik azok, amik ott lógnak? - kérdezte izgatottan Arden.

Bőröknek tűnnek. – felelte Varik, amikor közelebb értek.

De ezek emberbőrök! – döbbent meg Arden.

Az állványokon több kisebb valószínűleg gyerekhez tartózó és néhány felnőtt bőre volt gondosan szárítva és kezelve.

Mégis mi a fene folyik itt?

Miért minek látszik? – szólalt meg egy hang mögöttük.

Mindketten megfordultak, Arden az íját feszítve, Varik a csatabárdját emelve. Cloud állt velük szemben egy köpő csövet tartva. Arden csak egy csípést érzett, majd végtagjai elernyedtek és összeesett.

Mi a fenét művelsz Cloud? – kérdezte dühösen Varik és felé indult.

Ne olyan sietősen, csak én tudom az ellenszert. – felelte Cloud.

A hatása el fog múlni magától is.

Vagy belehal. Megkockáztatnád?

Varik elbizonytalanodott.

Csak lebénított kapd el! – kiáltotta Arden.

Varik előre lendült és megpróbálta finoman leütni Cloudot. Azonban az ökle elcsúszott a fiú arcán nagydarab bőrt szakítva magával. Varik döbbenten lépett hátra, a fiú hiányzó arca alatt torz, szinte alig emberi vonások húzódtak.

Mi a? – rebegte Varik.

A lény dühösen vicsorgott rá. Így még jobban torzítva a fiú bőrének maradék arcvonásait.

Ő volt a kedvencem, még az aranyos kis húga is bedőlt nekem.

Mi vagy te? – kérdezte Varik.

Én? A rémálmod! – mondta gúnyosan a lény, majd köpő csövével Varikot is lelőtte.

Elégedetten engedte le a fegyverét.

Ne aggódj, minden percét érezni fogod annak, amit művelek veled. Szép darabjai lesztek a gyűjteményemnek.

Ezt inkább kihagyom. – válaszolta Varik miközben megrázta a fejét.

Az apró nyíl halk koppanással esett ki sűrű bundájából, a lövés nem érte el a bőrét. A lény eltompult szemmel nézet rá, tudta, hogy ezúttal vesztett. Halk koppanással kiesett a kezéből a köpő cső. A csatabárd a fején találta el és egészen csípőig végig hasította. Varik lerázta a lény furcsa ragacsos vérét a csatabárdjáról és többé nem nézett a lény maradványaira.

Legközelebb ne a megérzéseidre hallgassunk. – mondta komoran Varik, miközben vállára vette Ardent. – Jobb lesz, ha tovább állunk.

Tudod nincs igazad abban amire, most gondolsz. – mondta Arden Variknak.

Miért? Mire gondolok? – kérdezte még mindig komoran az emberállat.

Hogy ő egy szörnyeteg volt és csak te tudtad legyőzni, mert ugyanolyan vagy.

Igen, tényleg így gondolom, bár én nem lennék arra képes, amit őt tett.

Én se tudtam elgyőzni.

Mert nem vagy szörnyszülött.

Ennyi idő alatt kitalálhattad volna, már mi vagyok.

Mire gondolsz?

Elfajzott… A te félelmeddel táplálkoztam az utóbbi időben.

Ez nem változtat azon, ami én vagyok.

Nem a külső tesz valakit szörnyé.

De nem is a faja.

 

Az igazi szörnyeteget a tettei teszik azzá.

Vége